AZ ALAPKÉSZSÉGEK FEJLESZTÉSE - MINDEN ÉLETKORBAN
HOPPÁ füzetek 47.

Az Európai Uniónak a gazdasági versenyképesség javítására és az európai társadalom dinamikus fejlődésére irányuló stratégiai célkitűzései és a kapcsolódó stratégiai dokumentumok már több évtizede a humántőkébe való befektetést, az európai állampolgárok képzettségi szintjének növelését jelölik meg az egyik legfontosabb irányként. Ebben a folyamatban az oktatásra és a képzésre rendkívül fontos szerep hárul, hogy rendszereiket olyanná fejlesszék, hogy azok megfeleljenek a tudásalapú társadalom követelményeinek, melyhez már 2000-ben megfogalmazták a fejlesztendő „új alapkészségeket” is. Ez öt területet foglalt magába: információs és kommunikációs készségek (IKT), technológiai kultúra, idegen nyelvek, vállalkozás, szociális készségek.

Tovább a kiadványhoz

  

EURÓPA A POLGÁROKÉRT
Hogyan vehetünk részt aktívan Európa közös építésében?

Mozaik magyar koordinálású projektekről Bővített kiadás, 2007–2013

Immár hatodik alkalommal jelenik meg az Európa a polgárokért program nyertes pályázataiból készült
összeállításunk, egyre bővülő terjedelemben. A program valamennyi alprogramjában születtek izgalmas és sokak érdeklődésére számot tartó projektek.

Tovább a kiadványhoz



 

GENERÁCIÓK KÖZÖTTI TANULÁS
HOPPÁ füzetek 39.

A kiadvány az Aktív időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve alkalmából készült, a 2012. november 6-án megrendezett szeminárium alapján.

Tovább a kiadványhoz



Utolsó módosítás: 2016.10.21.