A minőségi mobilitás került az idei nemzetközi koordinátori találkozó középpontjába

2023.11.27.

Nemzetköziesítés | Felsőoktatás

A Szegedi Tudományegyetem adott otthont a három napos rendezvénynek, amin a Tempus Közalapítvány által koordinált felsőoktatási mobilitási programok megvalósítói vettek részt.

Többek között az Erasmus+, a Stipendium Hungaricum, a Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram és a CEEPUS programok körül forgott a 2023. november 8. és 10. között megrendezett országos nemzetközi koordinátori találkozó, a Tempus Közalapítvány nagyszabású rendezvénye, amelyen 253-an vettek részt 42 intézménytől. A három nap alatt számos szekción, kerekasztal beszélgetésen és plenáris előadáson vehettek részt a magyarországi felsőoktatási intézmények nemzetközi koordinátorai, ugyanazzal a céllal: hogy megosszák tapasztalataikat és tanuljanak egymástól a minél magasabb számú és színvonalú mobilitások megvalósítása érdekében.


Bodrogi Richárd, a Tempus Közalapítvány főigazgatója | Fotó:  Kovács-Jerney Ádám

Kiemelt téma volt a minőségi mobilitások megvalósítása, ami sajátos viszonyban áll a mennyiséggel: vannak, akik a kevés, de megbízható külföldi partnerre esküsznek, míg mások szerint a mennyiség elengedhetetlen eleme a minőségi nemzetközi hálózat kiépítésének és a látványos eredményeknek. Szintén hangsúlyos szerepet kapott a magyar és a külföldi hallgatók integrációja az egyetemeken: a bátortalanabb magyar hallgatók ösztönzése az interkulturális kapcsolatok kiépítésére, és a saját nemzeti közegükbe ragadásra hajlamos külföldi hallgatók bevonása a mindennapi egyetemi életbe.

A magyar felsőoktatás nemzetköziesítése, az interkulturális kapcsolatok ápolása, a digitális fejlesztések, a hatékony ösztöndíj-promóció és az alumni hálózat kiépítése is fontos része volt a találkozó programjának. A résztvevők gyakorlati tippeket is kaphattak többek között a DreamApply használatáról, a vízumkérelmek intézéséről, valamint a pályázatok és a beszámolók írásáról.

Fotó:  Kovács-Jerney Ádám

A Tempus Közalapítvány kiemelt programjaként az Erasmus+ hangsúlyos szerepet kapott a találkozón: a résztvevők az Erasmus+ első lépésének számító Erasmus Felsőoktatási Charta alapelveinek minél sikeresebb elsajátításától kezdve az inklúziós tevékenység kihívásain át az Európán kívüli nemzetközi kreditmobilitás hatékony megvalósításáig számos izgalmas témában informálódhattak és oszthatták meg saját meglátásaikat. A szekciók jelentős részében a Tempus által felkért intézmények képviselői osztották meg saját jó példáikat, egy kipróbált és eredményesen működő gyakorlat bemutatásával támogatva a többi intézményt a sikeres projektmegvalósításban.

A Diaszpóra Felsőoktatási Ösztöndíjprogram kapcsán előtérbe került a részképzések fontossága, amely bátoríthatja a magyar diaszpórában élő hallgatókat, hogy a későbbiekben teljes idejű képzésre is jelentkezzenek. Megismerhettük a kanadai felsőoktatás rendszerét, illetve az észak-amerikai magyar felmenőkkel rendelkező diákok motivációit arra vonatkozóan, miért érdemes Magyarországon tanulniuk. Ilyen ösztönző lehet, hogy a magyar felsőoktatás megfizethető és magas színvonalú, illetve a magyar kultúra és nyelv elsajátítása, amely segítheti a hallgatók magyar identitásának elmélyítését. További motivációt jelent, hogy Magyarországon keresztül az ide utazó hallgatók több európai országot is megismerhetnek, ugyanakkor kihívás, hogy a közép-európai térséget kevésbé ismerik a tengerentúlon.

Fotó:  Kovács-Jerney Ádám

A nemzetközi hallgatók mobilitásával kapcsolatban szekcióbeszélgetés tárgya volt a beutazás kérdése, amelynek kapcsán fejlesztési irányként merült fel a vízumügyintézés és a felvételi eljárás összehangolása, annak érdekében, hogy a felvételt nyert hallgatók mielőbb megkezdhessék vízumkérelmük benyújtását.

A nemzetköziesítési célok elérésében kiemelt szerepe van a nemzetközi szakmai rendezvényeken való részvételnek, illetve a külföldi partnerkapcsolatépítésének. A témát feldolgozó műhelymunka során megismerhettük az olyan nagyobb nemzetközi oktatással foglalkozó szervezetek munkáját, mint a NAFSA: Association of International Educators, az EAIE (European Association for International Education), az AHEA (American Hungarian Educators Association), a tagsággal járó előnyöket, úgy, mint tréning- és konferenciarészvételek, publikációs lehetőségek vagy szakirodalom-hozzáférés, valamint a nemzetközi egyetemi szövetségekben való aktív részvétel módszertanát.

A mobilitással kapcsolatban az ENIS - European Network of International Student Mobility nemzetközi kutatóhálózat rámutatott arra, hogy a külföldi tapasztalattal rendelkező hallgatók jóval tudatosabbak az álláskeresésében és a karrierépítésben. A nemzetközi hallgatók utóéletének nyomonkövetését támogatja az Alumni Network Hungary, amelynek előnyeiről és lehetőségeiről praktikus tanácsokon keresztül informálódhattak a résztvevők.

Fotó:  Kovács-Jerney Ádám

 _

Utolsó módosítás: 2023.12.05.