ERASMUS+ 2017

2016.10.24.

Hír | Felsőoktatás, Köznevelés, Felnőtt tanulás, Nonprofit szervezet, Önkormányzatok, , Szakképzés

Megjelentek a 2017-es évi Erasmus+ pályázati felhívások

Az Európai Bizottság közzétette az Erasmus+ program pályázati felhívásait a 2017-es évre vonatkozóan.

A 2014-2020 között megvalósuló Erasmus+ program a legjelentősebb, nemzetközi együttműködéseket támogató uniós program és intézményfejlesztési lehetőség, amelyben mobilitások, stratégiai partnerségek és szakpolitikai reformfolyamatok támogatására van mód. A program oktatási és képzési, valamint ifjúsági és sport területen megvalósuló projekteket támogat, amelyekre 2017-ben 2,1 milliárd euró fordítható a részt vevő országokban.

A köznevelési, szakképzési, felnőtt tanulást segítő és felsőoktatási intézmények, szervezetek szektoronként pályázhatnak, de olyan együttműködésekre is van lehetőség, amelyekben például iskolák, cégek és felsőoktatási szereplők dolgoznak közösen egy-egy projekten.

A részletekről az alábbiakban tájékozódhat:

Köznevelés
Szakképzés
Felnőtt tanulás
Felsőoktatás
Ifjúság

 

Novemberben pályázatíró szemináriumokat tartunk Budapesten és több vidéki városban, melyek a 2017-es mobilitási pályázatok elkészítésében nyújtanak praktikus segítséget leendő pályázóinknak. További információ

 

Utolsó módosítás: 2016.10.24.