A regionális fejlesztés motorja lehet a felsőoktatás

2016.11.25.

Hír | Felsőoktatás,

26 ország felsőoktatási vezetői és szakértői tanácskoztak a UniverCities konferencián

A nagy múltú egyetemek azért maradhattak fenn évszázadokon át, mert mindig képesek voltak megújulással válaszolni a kihívásokra. A felsőoktatási intézményeknek ugyanis nem a hagyományos működésmód megőrzésére kell koncentrálniuk, hanem a környező világgal való sikeres együttélésre, amelyben az egyetemek aktív, jövőt formáló szereplőként vannak jelen – hangzott el a UniverCities című, Budapesten megrendezett nemzetközi konferencián. A 26 ország felsőoktatási vezetői és szakértői részvételével tartott rendezvényen a városok és régiók együttműködésének, valamint a felsőoktatás regionális innovációs szerepének számos példáját vonultatták fel.

A felsőoktatási intézmények és környezetük együttműködése, egymásra hatása volt a fő témája az Academic Cooperation Association (ACA) idei szakmai eszmecseréjének, amelyet november 20-22. között tartottak Budapesten. A konferencia társszervezője a Tempus Közalapítvány volt, melynek elnöke, Dr. Nemeslaki András köszöntőjében kiemelte: a 21. század az „okos városok” korszaka lesz, ahol a tudás és a fejlett technológiák koncentrált jelenléte a fejlődés záloga, ebben pedig megkérdőjelezhetetlen a felsőoktatási intézmények szerepe.

Sijbolt Noorda, az ACA elnöke a felsőoktatás nemzetköziesítése és az intézmények lokális szerepvállalása közötti kettősségre hívta fel a figyelmet, kifejtve, hogy az egyetemek és főiskolák számára a városuk neve nem pusztán postacím, hanem az egész tevékenységük kontextusa, színtere. A felsőoktatási intézmények egyik legfontosabb együttműködő partnere a város, ahol működnek, és ezt sokan a névválasztásukkal is büszkén hangsúlyozzák.

A konferencián az Európai Bizottságot Margie Waters, az unió felsőoktatás-politikáért felelős osztályának helyettes vezetője képviselte, aki kiemelte a felsőoktatási intézmények regionális szerepvállalásának fejlesztését, illetve az oktatási feladatok jobb összehangolásának fontosságát az egyetemek kutatási és innovációs tevékenységeivel. Ezek hatékonyságát segítheti majd az uniós szintű egységes diplomás pályakövető rendszer bevezetése.

A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a felsőoktatási intézmények legfontosabb partnerei az önkormányzatok és az üzletei vállalkozások. Számos példán keresztül vizsgálták meg ezeknek az együttműködéseknek a példaértékű gyakorlatait a kis egyetemi városoktól a metropoliszokig. A szervezők külön szekciót szenteltek a felsőoktatás legújabb helyszínének: a virtuális térnek. Megvizsgálták a hagyományos felsőoktatás internetes megjelenésének módjait és a virtuális egyetemi szolgáltatások lehetséges fejlődési útjait is.

A társszervező Tempus Közalapítvány egyik küldetése, hogy a felsőoktatás nemzetköziesítésének támogatása mellett elősegítse a helyi és regionális együttműködéseket is, így a jövőben szakértői egyeztetést és szemináriumot is tervez a témában. 

Utolsó módosítás: 2016.11.28.