Európa a polgárokért program pályázati információs nap

2017.05.26.

Rendezvény | Nonprofit szervezet, Önkormányzatok

A Tempus Közalapítvány információs napot szervez az Európa a polgárokért program pályázati lehetőségeiről, kiemelt figyelemmel a testvérvárosi találkozókra és a városok hálózatai projektekre.

A pályázati program célja, hogy segítse a polgárokat az Unió történelmének, működésének alaposabb megismerésében, az uniós szakpolitikák és döntéshozatali folyamatok megértésében, miközben aktív szerepvállalásra és demokratikus részvételre ösztönzi őket. A program emellett kiemelt figyelmet szentel az európai identitás, a tolerancia és egymás kölcsönös megértésének erősítésére is.

Az információs nap szervezésével igyekszünk segíteni azokat, akik az Európa a polgárokért programban szeretnének pályázatot benyújtani.

Szó lesz az Európa a polgárokért programról, annak felépítéséről, prioritásairól, valamint már korábban megvalósított jó példákról. A főként gyakorlati információkra fókuszáló rendezvényen áttekintjük a pénzügyi és a pályázat beadásával kapcsolatos tudnivalókat, a pályázati feltételeket, valamint a bírálati szempontokat, ezzel is segítve a sikeres felkészülést.

Időpont: 2017. június 28., 10:00-14:45
Helyszín: Tempus Közalapítvány (1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1.)

A rendezvényeken való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.

Részletes program itt olvasható. A regisztráció szintén ugyanitt végezhető el.

Utolsó módosítás: 2017.05.29.