Véget ért az Erasmus+ 30. szülinapi kampánya!

2017.12.01.

Erasmus 30 | Köznevelés, Felsőoktatás, Szakképzés, Felnőtt tanulás, EU

2017. november 30-án zárult az egész éves szülinapi kampány, mely során Európa-szerte, így Magyarországon is egész éven át tartó ünnepségsorozat mutatta be a program eredményeit és hatásait.

Az év során számos izgalmas rendezvény szólt arról, milyen lehetőségeket kínál az Erasmus+ az oktatás, a képzés, az ifjúsági ügyek és a sport területén. A kampány ünnepélyes zárórendezvényével egyidőben az Európai Bizottság bemutatta az Erasmus+ program 2016. évi eredményeiről szóló jelentését. 

A jelentésből megtudhatjuk többek közt, hogy 2016-ban 14 752 magyar polgár vett részt 399 projekt keretében felsőoktatási, szakképzési, oktatási, ifjúsági és felnőttkori tanulással kapcsolatos mobilitási kezdeményezésekben, melyek összesen csaknem 26 millió euró támogatásban részesültek. Ami a felsőoktatást illeti, Magyarországról az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, a Szegedi Tudományegyetemről és a Budapesti Corvinus Egyetemről utazott a legtöbb diák és oktató külföldre az Erasmus+ program jóvoltából. A magyar főiskolai és egyetemi hallgatók és oktatók körében a legnépszerűbb három célország Németország, Románia és Spanyolország volt. További részletek a Bizottság közleményében.

A hazai kampányt december 5-én, az EVS Live rendezvényen zártuk, amelyen olyan fiatalok mutatkoztak be, akik már megjárták Európát, és a program keretében különböző projektekben vettek részt önkéntesként. 

A rendezvényen ünnepélyesen megköszöntük az Erasmus+ 30 arcainak az egész éves közreműködésüket, és hogy segítségükkel népszerűsíthettük a programot. 

Holicza Péter, Vigh Bori és ifj. Dúzsi Tamás

Utolsó módosítás: 2018.08.07.