Szakképzéssel a munkához - Ne csak mi hasznosítsuk, hanem mások is!

2018.03.05.

Projekttükör | Szakképzés

Hogy munkavállaló és munkaadó ne csak megtalálja, de minél tovább meg is tartsa egymást – ennek érdekében találkoztak és beszélgettek hat ország képviselői két éven keresztül az Erasmus+ KA2 VET to JOB című program keretében.

A társadalmi problémák hatalmas része megoldható lenne azzal, ha minden munkaképes ember dolgozni tudna, bevétele és becsülete lenne, el tudná tartani a családját és hasznos lakosává válna országának. Ám ehhez nem elegendő az, ha számszerűen párosítjuk a munkakeresőket a munkát kínálókkal; ma már rásegítés szükséges ahhoz, hogy a két oldal minőségben is megtalálja egymást. Vagyis a munkavállalók pontosan olyan készségekkel rendelkezzenek, amilyenekre a munkaadóknak szükségük van – és ezt meg is tudják mutatni.

A Békés Megyei Kormányhivatal által vezetett hattagú nemzetközi partnerség ennek érdekében sikeresen valósította meg a Szakképzéssel a munkához – A foglalkoztatás elősegítése szakképzéssel című projektet. A cél – mint azt az ERASMUS+ programoknál már megszoktuk – az volt, hogy a résztvevők (foglalkoztatás növelésében érintett szervezetek képviselői, szakképzésben dolgozó és pályaorientációval foglalkozó szakemberek) tapasztalatot cseréljenek, egyszerűen mondva: náluk bevált, jó gyakorlatokra tanítsák egymást. Ahány ország, annyiféle megoldás ugyanarra a kérdésre, és bizony mindenütt van egy-egy olyan elem, amire a helyiek még nem gondoltak, de működhet!

A Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya (korábban Munkaügyi Központ) is számos ilyen elemet hozott haza magával a külföldi utakról. Mint arról Vidovenyecz Éva munkaerőpiaci szakügyintéző, a projekt koordinátora beszámolt, központjuk a 2000-es év óta valósít meg pályázatokat, és mostanra kialakult a projektmenedzsment rutinszerű menete a szükséges szakmai háttérrel és tapasztalt kollégák csapatával együtt.

Olvassa tovább az összefoglalót!

További sikeres projektekről is szívesen olvasna? 
Ide kattintva böngészheti projektbemutatókból készült szűrhető adatbázisunkat.

Utolsó módosítás: 2018.03.27.