Erasmus ösztöndíj hallgatóknak

  Erasmus+ tanárok

  Erasmus+ Ifjúság és Eurodesk

  Európai Ifjúsági Portál

  100újélmény

  Campus Mundi ösztöndíjak

  Europass Magyarország

  Európa a polgárokért program

  A tanulás jövője

  Study in Hungary

  ErasmusPlus_HU

  Campus Mundi


Az ECVET kísérleti projektek 2008-ban indultak azzal a céllal, hogy gyakorlatban próbálják ki az ECVET eszközöket, teszteljék az egyes elemeket és mintákat dolgozzanak ki az alkalmazandó dokumentumokra.

Az első 10 ECVET kísérleti projekt tanulságainak összefoglalója (angol nyelven)

Az ECVET ASSET kísérleti projekt egyike a 2008-2011 között megvalósult tíz kísérleti projektnek. A francia koordinálású projektben a finn és román partnerek mellett ez volt az a projekt, ahol magyar intézmények is részt vettek az ECVET tesztelésében. A Ványai Ambrus Gimnázium, Informatikai és Közlekedésgépészeti Szakközépiskola, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Nemzeti Szakképzési és Felnöttképzési Intézet dolgozott.

ECVET

A munkáltatót nem az érdekli, miről van papírja a végzett tanulónak, hanem hogy mit tud

A Szegedi Szakképzési Centrum Hansági Ferenc Szakképző Iskolája hosszú évek óta biztosít szakács, pincér és cukrász tanulói számára külföldi tapasztalatszerzési lehetőséget. Kiváló pályázataiknak, valamint projektjeik tudatos és hosszú távú tervezésének köszönhetően 2009-ben Szakképzési mobilitási tanúsítványt nyertek, melyet 2016-ban sikeresen meghosszabbítottak. Munkájuk során az évek alatt szerzett tapasztalatokat újrahasznosítják, pályázati eszköztárukat folyamatosan bővítik. Jancsikinné Smicskó Klára projektkoordinátorral a minőségfejlesztésről, a tanulási eredmények fontosságáról és az értékelés eszközeiről beszélgettünk.

Elolvasom

A fejlődés szintjei a mobilitásban

A külföldi szakmai gyakorlaton lévő diákoknak és iskolájuknak is arra kell törekedniük, hogy a határon túl szerzett tapasztalataikat, tudásukat hasznosíthassák a hazai keretek között. Az iskolának és a fiatalnak is garanciákra van szüksége: arra, hogy ténylegesen a szakmájának megfelelő helyen, az itthoni kimeneti elvárásoknak megfelelő tudásra tesz szert. A tapasztalat azt mutatja, hogy a szakképző intézmények határon innen és túl kivétel nélkül különböző fejlődési szakaszokon mennek keresztül a mobilitások szervezése során. Minden szint az előzőek tapasztalataira épít, ezért nem lehet kihagyni vagy átugrani egyetlen fázist sem, végig kell járni az utat!

Elolvasom

A munkavállalók rugalmas biztonságra vágynak

A munkavállaló vállalja az egész életen át tartó tanulás kihívásait, annak érdekében, hogy ha nem is tudja a munkahelyét megtartani (rajta kívül álló okok miatt), de az ott megszerzett munkatapasztalataival könnyen elhelyezkedhessen újra. Ehhez van szüksége egy olyan validációs rendszerre, amely elismeri a tapasztalati úton szerzett tudást is, és olyan tudásegységeket, kompetenciákat is képes lehet elismerni, amelyek egy teljes képesítéshez viszonyítva kisebb egységeket jelentenek.

Elolvasom

Minőségi mobilitás a szakképzésben: ECVET szemlélet

Interjú Rozmán Évával, az egri Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola igazgatójával. „Az ECVET szeminárium új perspektívákat nyitott. Rámutatott, hogy milyen irányba, hogyan fejleszthető a saját projektünk. Pontosan látom azt, milyen előkészületi munkák szükségesek egy szakmai gyakorlat hatékonyságának növeléséhez."

Elolvasom

Tanulási eredmények a mobilitás középpontjában

Az európai ajánlás az ECVET bevezetéséről már 2009-ben megszületett, ennek gyakorlatban történő alkalmazása azonban még gyerekcipőben jár. A magyarországi szakképző intézmények között csak elvétve találni olyat, amelyik elismeri a nemzetközi mobilitások során szerzett képesítéseket és kompetenciákat. A Leonardo mobilitási projektek beszámolóit olvasva azonban egyre több utalást találunk arra, hogy az intézmények igenis törekszenek a külföldi gyakorlat tudatos megtervezésére, az itthoni képzésnek való megfeleltetésre, a gyakorlatnak a képzés részeként történő elismerésére anélkül, hogy tudnák, valójában erről szól az ECVET.

Elolvasom

ECVET elvek a gyakorlatban: kreditbeszámítás vagy személyre szabott elismerés

A hallgatói nemzetközi szakmai gyakorlat és mobilitás tapasztalatcseréje című projekt (PEST – Partnership for Exchange of experience in Student on-the-job Training) célja az oktatási intézmények, vállalatok párbeszédének elősegítése a hallgatói szakmai gyakorlatok szervezésének ösztönzésére. A Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) közös szervezésében 2015. június 4-én megrendezett projektzáró szakmai fórum célja az volt, hogy a mobilitásban érintett szakemberek a projekteredmények ismertetésén túl az eredmények hatékony alkalmazásához és fenntarthatóságához is iránymutatást adjanak.

Elolvasom

Minden jog fenntartva, 2014 © Tempus Közalapítvány

Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/002298
Engedélyszám: E/2020/000342

TEMPUS KÖZALAPÍTVÁNY 1077 BUDAPEST, KÉTHLY ANNA TÉR 1. • TELEFON: (+36 1) 237-1300 • INFÓVONAL: (+36 1) 237-1320
E-MAIL: INFO{KUKAC}TPF.HU