Főoldal » Könyvtár
 
  Vakok és gyengénlátók verziója

Ön a 2771602. látogatónk
2007. március 1. óta

Könyvtár
 nyomtatás    betűméret    elküldés  
Áttekintés a hazai képzési rendszer fejlesztéséről
A kompetenciaalapú megközelítés szerepe
Megjelenés: 2009
Témakörök:

Az alábbi áttekintés részben az Oktatás és Képzés 2010 uniós munkaprogram keretében készült 2009. évi nemzeti jelentésre támaszkodik. A jelentés a megelőző két év során megvalósult programokat, illetve a programhoz kapcsolódó intézkedések eredményeit tekintette át. A rendszeresen készülő jelentések az elmúlt évek során egy-egy kiemelt témára összpontosítottak. A 2009-es év témája az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskomptenciák kérdése volt. Az Európai Bizottság által készített egységes kérdéssor szolgálta azt a célt, hogy az egyes országok beszámolói azonos szerkezetben készüljenek. A közös kérdéssorban többek között arra vonatkozóan kértek információt, hogy az adott országban milyen módon jelennek meg a kulcskompetenciák a közoktatás és a szakképzés tanterveiben, illetve az egész életen át tartó tanulás nemzeti stratégiájában, illetve milyen módon készítik fel a tanárokat a kulcskompetenciák fejlesztésével kapcsolatos feladataik ellátására.

Letöltés (pdf, 1.4 Mb)

 
   
Impresszum Jogi nyilatkozat Minden jog fenntartva, 2006© Tempus Közalapítvány
   
Tempus Közalapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Telefon: (+36 1) 237-1300 Fax: (+36 1) 239-1329
Infóvonal: (+36 1) 237-1320 E-mail: info@tpf.hu
proaction Kft. 2006