Főoldal » Könyvtár
 
  Vakok és gyengénlátók verziója

Ön a 2771601. látogatónk
2007. március 1. óta

Könyvtár
 nyomtatás    betűméret    elküldés  
Egész életen át tartó tanulás a három kelet-magyarországi régióban
Sikeres partnerségekkel a tanulásért
Megjelenés: 2009
Témakörök:

HOPPÁ disszeminációs füzetek 21.

Partnerségépítés: regionális LLL hálózatok fejlesztése címmel 2008-2009-ben a Tempus Közalapítvány egy nagyszabású projektet valósított meg az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve, az Európai Bizottság támogatásával.

A kezdeményezés célja, hogy a három kelet-magyarországi régióban a kormány által 2005-ben elfogadott, az egész életen át tartó tanulásra vonatkozó stratégia megtöltődjön tartalommal olyan partnerségek, hálózatok generálásával és működtetésével, melyek előremutatóak a projekt témája és az ahhoz kapcsolódó tartalmak szempontjából. További célunk volt, hogy az élethosszig tartó tanulás fogalmát közérthető módon interpretáljuk a széles célközönség számára, szoros közelségbe hozva a tanulás élményét, ellensúlyozandó a hozzá kötődő negatív előítéleteket, rossz beidegződéseket. Ennek érdekében az elmúlt két év során regionális és megyei szintű műhelymegbeszéléseket, kötetlen jellegű kávéházi beszélgetéseket, illetve partnerkereső-hálózatépítő tréningeket szerveztünk az érdeklődő szakmai közönség számára, akik jellemzően a közoktatás, szakképzés, felsőoktatás, felnőttoktatás, a civil szektor, különböző szakmai szervezetek, kamarák és önkormányzatok képviselői közül kerültek ki.

Ebben a kiadványban olyan innovatív jó példákat szeretnénk bemutatni a partnerségépítés és hálózatosodás témakörében, melyek kötődnek az élethosszig tartó tanuláshoz, fontosak az adott régió életében, és más szervezetek, intézmények, együttműködő partnerek számára is fontos tapasztalatokkal szolgálnak. Az első fejezetben olyan jó gyakorlatokat mutatunk be mindhárom régióból, amelyek a regionális partnerségépítés projekt megvalósítása során kerültek a látóterünkbe, a második fejezetben pedig arra hozunk példákat, hogy az Európai Bizottság Egész életen át tartó tanulás programjának pályázati lehetőségei hogyan járulnak hozzá, hogyan segíthetik az egyes intézmények munkáját, a régiós kapcsolatok erősítését a közoktatástól a szakképzésen és a felsőoktatáson át a felnőttoktatásig.

Letöltés (pdf, 1.7 Mb)

 
   
Impresszum Jogi nyilatkozat Minden jog fenntartva, 2006© Tempus Közalapítvány
   
Tempus Közalapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Telefon: (+36 1) 237-1300 Fax: (+36 1) 239-1329
Infóvonal: (+36 1) 237-1320 E-mail: info@tpf.hu
proaction Kft. 2006