Tempus Közalapítvány - Nemzeti és nemzetközi programkoordináció az oktatás, képzés és humánerforrás-fejlesztés területén  
 
Főoldal » Pályázatok » Erasmus Mundus » Eredmények
 
 
Teljes verzió
Tartalmak 
Ön a 605490. látogatónk
2007. március 1. óta.
Eredmények
nyomtatás   elküldés  

Utolsó módosítás dátuma: 2008.07.02.

Az Erasmus Mundus program a tervek szerint körülbelül 90 kiemelkedően jó minőségű Master kurzust fog támogatni. Ösztöndíjban részesül hozzávetőlegesen 5000 harmadik országból származó hallgató, akik Master kurzusra jelentkeznek, és 4000 európai hallgató, akik harmadik országban végzik tanulmányaik egy részét. Hasonlóképpen, oktatói és kutatói ösztöndíjban részesülhet 1000-nél is több harmadik országból érkező szakember és ugyanennyi európai oktató és kutató. Végül, de nem utolsósorban támogatható lesz még körülbelül 100 együttműködés Erasmus Mundus Master kurzusokat indító konzorciumok és harmadik országban működő intézmények között.

A program első szakasza 2004-tõl 2008-ig tart, ezen öt évre szánt költségvetése pedig 230 millió euró.

Az Erasmus Mundus programban jelenleg a következő magyar felsőoktatási intézmények vesznek részt:

Intézmény: Budapesti Corvinus Egyetem, Budapest
Az Erasmus Mundus Masters kurzus címe: Master International "Vintage", Vine, Wine and Terroir Management
További információ: www.vintagemaster.com

Az Erasmus Mundus Masters kurzus címe: CoDe - Joint European Master in Comparative Local Development
További információ: www.mastercode.unitn.it

Az Erasmus Mundus Masters kurzus címe: IMESS: International Masters in Economy, State and Society
További információ: http://www.imess.eu/index.php

Az Erasmus Mundus Masters kurzus címe: European Master in Suitainable Regional Health Systems
További információ: http://ErasmusMundus.tprs.vu.lt

Intézmény: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Az Erasmus Mundus Masters kurzus címe: EURO-AQUAE: Euro Hydro-informatics and water Management
További információ: www.euroaquae.org

Az Erasmus Mundus Masters kurzus címe:  ME3 - European joint Masters in Management and Engineering of Environment and Energy
További információhttp://webi.emn.fr

Intézmény: Közép-európai Egyetem
Az Erasmus Mundus Masters kurzus címe: MESPOM: Envronmental Science, Policy and Management
További információ: www.mespom.org

Az Erasmus Mundus Masters kurzus címe:  MUNDUS MAPP - Erasmus Mundus Master's in Public Policy
További információ: http://www.mundusmapp.org/

Az Erasmus Mundus Masters kurzus címe:  GEMMA: Master's Degree in Women's and Gender Studies
További információ:  http://www.ugr.es/~gemma/

Intézmény: Miskolci Egyetem
Az Erasmus Mundus Masters kurzus címe: EMMEP: Erasmus Mundus Minerals and Enviromental Programme
További információ: www.emmep.org

Global Promotion Project: Study in Europe

2008. májusától elérhető a Study in Europe honlap (www.study-in-europe.org). Az Európai Bizottság az Erasmus Mundus Global Promotion Projectjének (EM GPP) keretében készült el az új honlap. A projekt célja, hogy népszerűsítse az európai felsőoktatást, és információt nyújtson róla a harmadik országok hallgatóinak.
A honlap az angolon kívül öt nyelven érhető el: spanyolul, franciául, portugálul, kínaiul és oroszul. Az egyes országokról, a felsőoktatási
rendszerekről szerezhetnek átfogó információkat az Európában tanulni vágyók. A honlapon elérhető egy kurzusadatbázis is, amelyben többek között tudományterületenként, országonként lehet keresni az angol nyelvű kurzusok között.
A Global Promotion Project azonban nemcsak a diákoknak szól, hanem az őket fogadni kívánó felsőoktatási intézményeknek is. A GPP keretében
ugyanis kifejlesztettek egy kommunikációs segédletet (Study in Europe Communication Tool Kit), amely a következő területeken kínál ötleteket, tippeket:

  • Hatékony Marketing 
  •  Alapüzenetek
  • Felkészülés a kulturális sokszínűségre
  • Felsőoktatási ügynökök
  • Alumni kapcsolatok
  • Média kapcsolatok
  • Sajtótájékoztató
  • Felsőoktatási börzék
  • Az online lehetőségek kiaknázása

A kommunikációs segédlet letölthető innen.

 
  Oldal tetejére ⇑
RSS 2.0 Impresszum Jogi nyilatkozat Minden jog fenntartva, 2006© Tempus Közalapítvány
 
 
Education and Culture ISO Certificated OKM Tempus Közalapítvány 1093 Budapest, Lónyay u. 31.
Telefon: (+36 1) 237-1300 Fax: (+36 1) 239-1329
Infóvonal: (+36 1) 237-1320 E-mail: info@tpf.hu
 
proaction Kft. 2006