Grundtvig partnerkereső szemináriumok
A partnerkereső szemináriumokat az Egész életen át tartó tanulás program nemzeti irodái szervezik azzal a céllal, hogy a hasonló téma iránt érdeklődő, de nemzetközi partnerekkel nem rendelkező szervezetek képviselői találkozhassanak, megismerkedhessenek egymással. A szemináriumokon a résztvevők tájékoztatást kapnak a pályázati lehetőségekről és feltételekről, majd szervezett keretek között keresnek (és találnak) elképzeléseiknek megfelelő partner intézményeket. A nemzeti irodák munkatársai segítséget nyújtanak a projekttervezés és a pályázatkészítés első lépéseinél is.
A partnerkereső szemináriumon való részvétel költségei Előkészítő látogatás pályázatból fedezhetők, az ehhez szükséges pályázati űrlap a Pályázati dokumentumok menüpont alatt található.
Partnerkereső szemináriumok a közeljövőben:
Az olasz Nemzeti Iroda 2010. október 6-10. között partnerkereső szemináriumot rendez, melyre olyan felnőttoktatási szervezetek képviselőit várja, melyek Grundtvig tanulási kapcsolat, vagy időskorú önkéntesek projekthez keresnek nemzetközi partnert. A szeminárium címe Making learning visible: Valorisation of adult learning in informal setting, helyszíne Villasimius.
Meghívó
Tervezett program
További információk és hasznos tudnivalók
Jelentkezési lap
A spanyol Nemzeti Iroda partnerkereső szemináriumot rendez olyan felnőttoktatással foglalkozó szervezetek számára, melyek Grundtvig tanulási kapcsolat projekthez keresnek külföldi partnereket. A szeminárium időpontja 2010. október 26-29., címe Equal opportunities for access to quality learning throughout life, helyszíne Mallorca, munkanyelve angol.
Meghívó
Tervezett program
További információk és hasznos tudnivalók
Jelentkezési lap
Partnerkeresés Grundtvig időskorú önkéntes projektekhez
A SEVEN Network (Senior European Volunteers Exchange Network) partnerkereső szolgáltatást indított Grundtvig időskorú önkéntes projektekhez. Partnerkereső kártyájukat kitöltve és elküldve a hálózat e-mail címére, felkerülhetnek a partnert kereső intézmények sorába, honlapjukon pedig böngészhetnek a partnert kereső szervezetek között.
Partnerkereső kártya Grundtvig időskorú önkéntes projektekhez - töltse le, töltse ki, küldje el és jelenjen meg a SEVEN network partnerkereső oldalán!
Partnerkeresések asszisztensi pályázatokhoz
Intézmények
A felnőttoktatással foglalkozó skóciai Aberdeen College asszisztenst keres. (Elérhetőség és további részletek)
Egyének
Jelenleg nincs tudomásunk fogadó intézményt kereső asszisztensről.
Külföldi partnerkereső adatbázisok asszisztensi pályázatokhoz
Litván adatbázis: http://www.smpf.lt/index.php?id=2334
Olasz adatbázis: http://www.programmallp.it/index.php?id_cnt=748
Spanyol adatbázis: http://www.oapee.es/oapee/inicio/pap/grundtvig/ayudantias.html
Spanyol nyelviskolák adatbázisa: http://www.eeooiinet.com/escuelas/default.htm
Nemzetközi partnerkereső adatbázisok
Az on-line partnerkereső adatbázisokban több szempont szerint keresheti a projektjéhez megfelelő partnereket, de akár fel is töltheti saját projektötletét és elérhetőségeit.
PartBase - partnerkereső adatbázis (többek között) Grundtvig Tanulási kapcsolat projektekhez
SIU adatbázis - partnerkereső adatbázis bármilyen nemzetközi együttműködési projekthez
Grundtvig partnert kereső intézmények
Jelenleg nincs partnerkereső üzenetünk. Kérjük, látogasson vissza erre az oldalra később.
