Egyéni ösztöndíjak módszertani továbbképzéseken, kurzusokon való részvétel támogatására
Ez a pályázattípus felnőtt tanulókkal foglalkozó tanárok, szakértők, tanácsadók, intézményvezetők és a felnőttoktatásba hosszabb kihagyás után visszatérő szakemberek továbbképzését teszi lehetővé szervezett nemzetközi kurzuson való részvétel keretében. A továbbképzés célja az oktató szakmai (és nyelvi) fejlődése, valamint az intézmények közti együttműködés és tapasztalatcsere ösztönzése.
A kurzusok minimum 5 munkanap, maximum 6 hét hosszúságúak lehetnek.
A fogadó intézménnyel a pályázó veszi fel a kapcsolatot a pályázat benyújtása előtt, és a fogadási szándékról szóló igazolást mellékeli a pályázathoz.
A fogadó intézmény (kurzusszervező) kiválasztásához segítséget nyújt a Nemzeti Iroda honlapja, amelyen a Comenius-Grundtvig Kurzuskatalógus, valamint külföldi szervezők képzési ajánlata tekinthető meg.
Az igényelhető támogatás maximuma 2 hetes kiutazás esetén 2000 euró, 2 hétnél hosszabb kiutazás esetén 4000 euró.
Támogatás a következő költségtételekre igényelhető: utazás, kurzusdíj, megélhetés, felkészülés (pl. nyelvi felkészülés), egyéb költségek
2010-ben a Tempus Közalapítvány a következő bírálati szempontokat alkalmazza:
-
Adott kurzusra, azonos időpontban egy intézményből legfeljebb egy fő utazhat.
-
Felsőoktatási intézményekben dolgozó oktatók csak akkor pályázhatnak, ha kifejezetten a felnőttoktatás módszertanát kívánják tanulmányozni, és bizonyítottan folytatnak felnőttoktatói munkát a felsőoktatási képzésen kívül is. (Tehát pl. a diplomához vezető posztgraduális szinten történő oktatás nem minősül felnőttoktatásnak.)
-
A felnőttek számára nyelvet oktatók, lektorátusi nyelvtanárok vagy a közoktatásban dolgozó tanárok nem pályázhatnak szakmódszertani kurzuson való részvételre.
-
Egy személy legfeljebb 24 havonta kaphat Grundtvig felnőttoktatói mobilitás támogatást, de két támogatható minőségű, azonos pontszámú pályázat közül azt kell támogatni, amelyben a pályázó még nem részesült ilyen támogatásban, még akkor is, ha a 24 hónap már letelt a másik pályázó esetében.
- Egy pályázó a Grundtvig program különböző pályázattípusaiban (asszisztensek, látogatások és cserék, szakmai továbbképzés felnőttoktatóknak) egyszerre csak abban az esetben adhat be több pályázatot, ha a kiutazások időtartamai nem esnek egybe, illetve minden kiutazás a magyarországi lakóhelytől kezdődik el.
- Formai értékelési szempontok (doc, 41,5 Kb)
Felhívjuk pályázóink figyelmét, hogy ebben a pályázati típusban nem támogatható:
-
nyelvtanárok részvétele külföldi módszertani továbbképzésen (ez a Comenius akcióban lehetséges)
-
kutatási tevékenység
-
az iskolaköteles korúak számára végzett oktatás vagy a közoktatás keretében végzett munka
-
pályázatíró, illetve projektmenedzsment szemináriumon való részvétel
Prioritások 2010-ben:
-
Prioritást élveznek a két hétnél hosszabb tanulmányút megvalósítására irányuló pályázatok.
A közoktatásban, a szakképzésben vagy a felsőoktatásban dolgozó oktatók kizárólag akkor pályázzanak, ha szorosan az általános célú felnőttoktatáshoz kapcsolódik a tanulmányút témája (pl. írás-olvasás-számolás tanítás felnőtteknek, a felnőttoktatás módszertana, kulturális tevékenységek oktatási céllal felnőttek számára, stb. - ld. még a pályázati kiírást).
A pályázati űrlap elérhető a Pályázati dokumentumok között.
Pályázati határidők (postai feladás dátuma):
2010. szeptember 15. - 2011 január 1. és 2011. április 30. között kezdődő kiutazásokra
A pályázatokat egy eredeti példányban aTempus Közalapítvány postacímére kell küldeni a szükséges mellékletekkel együtt. (1438 Budapest 70., Pf.: 508) A Grundtvig látogatások és cserék pályázatot ezen kívül on-line formában is el kell juttatni irodánknak.
A szükséges mellékletek a következők:
fogadónyilatkozat
melléklet (szakmai tapasztalat bemutatása és nyilatkozattételi kötelezettség)
