Az Európai Bizottság új, 2007-től 2013-ig tartó programjának az a szerepe, hogy igazi kapocs legyen a polgárok és az Unió között.
A polgárok aktív részvétele Európa közös építésében elengedhetetlenül szükséges. A program ennek érdekében támogatja különböző országok polgárainak és szervezetinek együttműködését, hogy találkozzanak, közösen cselekedjenek, és együtt alakítsák ki saját elképzelésüket egy nemzeteken túlmutató, de a sokszínűséget tiszteletben tartó európai környezetről.
A program általános célkitűzései
- Lehetővé tenni a polgárok számára, hogy aktívan részt vegyenek egy hozzájuk közel álló, demokratikus, a világra nyitott, kulturális sokszínűségében egységes Európa alakításában – röviden az európai uniós állampolgárság fejlesztése
- A közös értékeken, történelmen és kultúrán alapuló európai identitás erősítése
- A polgárokban erősíteni azt az érzést, hogy az Európai Unió az övék
- Erősíteni a toleranciát és a kölcsönös megértést az európai polgárok között, tiszteletben tartva és népszerűsítve a kulturális és nyelvi sokszínűséget, ugyanakkor hozzájárulva az interkulturális párbeszédhez
- Helyi hatóságok és szervezetek
- Európai közpolitikákat kutató szervezetek
- Állampolgári csoportok
- Civil szervezetek
- Nonprofit, nem kormányzati szervezetek
- Kamarák
- Oktatási intézmények
- Önkéntes munkával foglalkozó szervezetek
- Amatőr sporttal foglalkozó szervezetek
A felsorolás nem kizárólagos, illetve pályázattípusonként eltérő lehet.
Részt vevő országok: az Európai Unió 27 tagállama, Horvátország, Macedónia és Albánia
Prioritások
- Az Európai Unió jövője és alapvető értékei
- Aktív európai polgárság: részvétel és demokrácia Európában
- Interkulturális párbeszéd
- Jólét Európában: munka, szociális kohézió és fenntartható fejlődés
- Az EU politikák hatása a társadalmakra
2010-es prioritások
- A május 9-ei Európa Nap megünneplése, melynek során különösen fontos szerepet játszik a Schuman Nyilatkozat
- Civil szervezetek és a polgári részvétel különböző formáinak szerepe az EU demokratikus életében, esélyegyenlőség a politikai életben, figyelemfelkeltés és aktív részvételre buzdítás a 2011-ben sorra kerülő önkéntesség európai évével kapcsolatban
- 2010 a szegénység és kirekesztés elleni küzdelem európai éve
- A jelenlegi gazdasági helyzet és következményei: Az Európa a polgárokért program ösztönzi az említett kérdésekkel foglalkozó kezdeményezéseket, európai távlatokba helyezve az emberek mindennapi élettapasztalatait
- Az Európa a polgárokért program kedvezményezett szervezetei megfelelő csatornák arra, hogy felhívják az emberek figyelmét az uniós irányelvek eredményeire, és erre reagáljanak is. Az Európai Bizottság fontosnak tarja, hogy meghívja ezeket a szervezeteket, hogy vegyenek részt és legyenek hatással az EU jelenlegi és jövőbeni politikájára.
Pályázati beadási határidők 2010-ben
Testvérvárosi találkozók:
2010. február 15. Megvalósulási időszak: 2010. június 1. – 2011. február 28.
2010. június 1. Megvalósulási időszak: 2010. szeptember 1. – 2011. június 30.
2010. szeptember 1. Megvalósulási időszak: 2011. január 1. – 2011. szeptember 30.
Tematikus hálózatok
2010. február 15. Megvalósulási időszak: 2010. június 1. – 2010. december 31.
2010. szeptember 1. Megvalósulási időszak: 2011. január 1. – 2011. május 30.
Állampolgári projektek
2010. június 1.
Kísérő intézkedések
2010. június 1.
Civil társadalom projektek:
2010. február 15. Megvalósulási időszak: 2010. augusztus 1. – 2011. július 31.
Aktív európai emlékezet projektek:
2010. április 30. Megvalósulási időszak: 2010. október 1. – 2011. szeptember 30.
A pályázatokat az Oktatási, Audiovizuális és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) kezeli. A pályázati felhívás letölthető az alábbi oldalról:
http://eacea.ec.europa.eu/citizenship/programme/programme_guide_en.php
További részletes információ található még az Európai Bizottság honlapján:
http://ec.europa.eu/citizenship/index_en.htm





























