Játsszunk vállalkozósdit!

2017 | Köznevelés | mobilitás, vállalkozókészség fejlesztése | Jász-Nagykun-Szolnok | Kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium

Címkék: Kreatív gondolkodás, Személyes és társas készségek, Kooperatív megközelítés

Önök több uniós támogatású iskolai projektet is megvalósítottak már. Miben más ez a mostani együttműködés?

Valóban, nem ez az első sikeres pályázatunk. De míg korábban partnerként csatlakoztunk egy-egy olyan projekthez, melynek céljával azonosulni tudtunk, addig most koordinátori szerepet vállaltunk a megvalósításban. Más ez a pályázat abban is, hogy egy meglevő, majd tíz éves, jól működő partneriskolai kapcsolatra épül. Ezt próbáltuk a pályázat révén egy új dimenzió megjelenése – az egymástól való tanulás – révén magasabb szintre emelni.

Mi volt a céljuk, amikor bekapcsolódtak ebbe a pályázattípusba?

A vállalkozói készségek fejlesztésében szerzett több évtizedes tudásunk megosztása és átadása volt a cél. Az iskolánk diákvállalkozások működésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati tudását, valamint a partnerintézmény erőforrásait felhasználva, közös vállalkozói csoportokat szerettünk volna működtetni.

A magyar tanulók három diákvállalkozást hoztak létre: a Home Rt. dekorációs termékeket árusít, a TikTak Time Rt. órákat készít, a Mézédes Rt. mézzel kapcsolatos termékeket állít elő. A tanulók a tanáraik segítségével megalapították a cégeket, betöltötték a különböző tisztségeket, részvényeket adtak el, elindították a termelést és a beszerzést. Az árusítást is kipróbálhatták: részt vettek a kisújszállási adventi vásárban és a diákvállalkozások budapesti karácsonyi vásárán, ahol a Mézédes Rt. a legjobb stand díját is elnyerte.

Miért hasznos az Önök számára a projektben való részvétel?

A kollégák számára komoly szakmai kihívás a külföldi tanárokkal és diákokkal való együttműködés, emellett a tanulóknak is izgalmas és motiváló, hogy megmérettethetik magukat nemzetközi színtéren. A lengyel diákokkal való munka során megtanulnak együttműködni a termékskála és a közös stand összeállításában.

De a projekt segített abban is, hogy a szakgimnáziumi kerettantervek átalakulása ellenére a diákvállalkozás tantárgy továbbra is megmaradjon, és úgy tűnik, hogy a partnereink is megtalálják saját iskolai tantervükben ennek a programnak a helyét.

Az együttműködésben a kisújszállási iskola diákvállalkozás című tantárgyát szeretnék adaptálni. Mit érdemes tudni erről?

A programot a Junior Achievement Magyarország Alapítvány keretrendszerében végezzük. A gyakorlatorientált képzés során a gyerekek saját bőrükön tapasztalják meg a vállalkozásokkal kapcsolatos nehézségeket, a csapatban dolgozás előnyeit és hátrányait, a döntéseik következményeit, miközben jelentősen fejlődik az önismeretük. Sikereikből és kudarcaikból egyaránt profitálni tudnak, és az így szerzett ismeretek intenzív nyomot hagynak a vállalkozói készségük fejlődésében.

Ezért is volt számunkra kézenfekvő, hogy ezt a sikeres programot mint jó gyakorlatot osszuk meg lengyel partnereinkkel. Ők művészi kivitelezésű kerámia termékeket készítenek az iskolában, így ötvözni tudtuk a két tevékenységet – a termékek előállítását és vállalkozásba vitelét –, amelyek kölcsönösen erősítik, kiegészítik egymást.

A magyar diákok Lengyelországban megismerkedtek olyan üzletemberekkel, akik saját pályájuk és cégük bemutatásával testközelbe hozták számukra a vállalkozások világát. Szó volt többek között a saját cég létrehozásának rizikóiról, a vásárlói igényekről és az üzleti hitel lehetőségekről. A diákok előzetes feladatként reklámfilmet készítettek, melyben saját diákvállalkozásukat népszerűsítették, ezeket is értékelték a találkozó során.

A lengyel fiatalok Kisújszállásra szimulált állásinterjúkra érkeztek. A tanulóknak angol nyelvű önéletrajzzal és motivációs levéllel kellett különféle pozíciókra jelentkezniük a már működő diákvállalkozásokhoz. Ezen kívül elméleti és gyakorlati ismeretekkel bővítették a tanárok és diákok ismereteit a diákvállalkozás tantárggyal kapcsolatban.

Győrpál Zsuzsanna

Tempus Közalapítvány / Kommunikációs egység