Magyarország - a második félév kihívásai!

Közzétéve2014-04-22 15:50:10
ÖtletgazdaKurtán Kolos, https://sites.google.com/site/kolosbahu/
Az iskolában azt mondják: Ne beszélj a másikkal, mert az csalás! az iskolán kívül ezt úgy hívják: együttműködés.

Az idézet a csoportmunkára utal, mellyel dolgozunk a 8. osztályos tanulókkal. Gyakorló pedagógusok számára kihívás 8. osztályban a második félévben eredményesen motiválni, tanítani. Ekkora már a gyerekek zöme értesítést kapott a leendő középiskolájukból, tudják kit hová vettek fel. Nagyon nehéz a dolgunk ilyenkor. Hiszen a nyolcadikosok már-már fél lábbal kint vannak az általános iskolából, egyre többet süt a nap, melegedik az idő, "csábítja a tanulóinkat a délutáni nem tanulásra". Hosszú évek óta tapasztalom, hogy a végzősök elfáradtak az első félévben, a felvételin, így az utolsó néhány hónapban leállnak, nem foglalkoznak annyit a tanulással.
Az új módszer lényegét tekintve a csoportmunka, a produktumok megoldása, önmaguk megvalósítása. Mindezek a lehetőségek eszközként szolgálnak a számunkra, hogy a tanév második félévben is helyt tudjunk állni, tanulóinkat is érdekeltté tegyük a közös munkában.

Az osztálylétszámot figyelembe véve heterogén csoportokat hoztam létre, egy-egy csapatkapitánnyal. A hazai nagy tájakat dolgozzák fel, prezentálják a csoportok, különféle feladatok kapcsán. Ennek megfelelően 6 csoportot hozok létre.
Témaválasztást sorsoljuk, melyik csoport melyik nagy tájunkkal ismerteti meg a többieket.

Tervezéskor meghatározom, hogy a tanulók honnan szerezhetik meg a szükséges információkat, (internet, tankönyv), milyen formában mutassák be a feldolgozott témájukat, meghatározom ennek időkeretét is (kb. 6-8 hét), illetve megbeszéljük diákjaimmal, hogy egy egész tananyagra vonatkozóan fogjuk megismerni hazánk nagy tájait.

Kivitelezés során feldolgozzák a gyűjtött információkat, bemutatják a produktumokat és értékelik egymás munkáját is. Persze menet közben segítséget kérhetnek tőlem is, mert a facebookon létrehozunk egy zárt csoportot, ahol csak "mi" vagyunk, "segítőföci" címmel. A feladatokat, produktumaikat bemutatják a csoportok. Vannak olyan feladatok, melyeket egy ingyenes letölthető szoftverrel készítenek el. Az összes munkájukat interaktív táblán szemléltetik a csoportok.
Értékeljük az egész projektmunkát a projektmunka után. Engem is, és a feladatot, mint az egészet értékelik a tanulók, egy online kérdőív segítségével. Ennek eredményét is átbeszélem a diákjaimmal.

Remélem, hogy ezeket a feladatokat szeretni fogja a következő két 8. osztályos évfolyam is. Első tapasztalatom pozitív. A gyerekek is elégedettségüknek adtak hangot az online kérdőív kitöltésével. A projekt folyamán nem éreztem, hogy falakba, ellenállásba ütköztem volna a feladatok megoldása során. A gyereke együtt, közösen végezték el a munkákat, így az idézetem szerint, nem csaltak, csupán együtt működtek. Segítették egymás munkáját. Tudom, hogy már ezt a végzős osztályokban végeztettem el, de több csoportban alaklom adódott egymás jobb megismerésére, illetve új barátságok születésére. A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be