Szeretettel - Anyukáknak

Közzétéve2014-04-22 15:45:16
ÖtletgazdaKiss Mónika Mária,
Az ötletem a tavalyi tanévben negyedikes gyerekekkel valósítottuk meg iTEC projekt keretében. Minden évben műsorral, meglepetéssel kedveskedünk az édesanyáknak, nagymamáknak anyák napjára. A készülődés szerves részét képezi tavaszi napjainknak, melyeket szerettem volna még színesebbé tenni. Ezért gondoltam rá, hogy IKT eszközök felhasználásával, projekt keretében készülünk a nagy napra.
A felkészülés részét képezte az ünnepi műsor összeállítása, gyakorlása,előkészítése, ahogyan az anyukáknak, nagymamáknak megálmodott személyes ajándékok elkészítése is.
A projekt kezdetén a gyerekekkel megfogalmaztunk egy kérdést: Milyen ajándéknak örülnének leginkább az édesanyák?
Először beszélgetést kezdeményeztem a témáról. A gyerekek elmesélték, mivel ajándékozták meg anyukájukat. Válaszaikból kiderült, hogy leginkább az apró gesztusokkal, személyes jellegű ajándékkal okoztak örömet. A válaszokat, ötleteket gondolattérkép formájában rögzítettük, így áttekinthetővé váltak.
A beszélgetésünk után a gyerekek riporterekké változtak. Felkeresték iskolánkban azokat a pedagógusokat, akik maguk is édesanyák. Tőlük kérdezték meg, számukra mi volt a legemlékezetesebb anyák napi meglepetés, amit gyermeküktől kaptak. A kisdiákok arra a kérdésre is választ kerestek, miért arra az ajándékra emlékeznek vissza a legszívesebben. A riportokat felvettük, az elkészült videókat megnéztük. A kollégák válaszaiból is kiderült, hogy azok az ajándékok tetszettek leginkább, amelyek az ő és gyermekük kapcsolatát szimbolizálják; amit ők készítettek; amelyek megmutatják, mit érez irántuk a gyermekük, illetve amiből látszik, miként látják őket a gyerekek. Nagyon örültek egy-egy rajznak, fogalmazásnak, medálnak, amit a gyermekük csinált, vagy annak a figurának, amely őket mintázta. A riportok rögzítése, megtekintése után kiegészítettük a korábbi gondolattérképünket, ezúttal már a http://bubbl.us/ gondolattérkép készítő alkalmazással. Megjelenítettük a korábbi ötleteket, a kollégák válaszait. Így egy színes, jól hasznosítható ötlettárunk lett. Azt is rögzítettük, hogy ki volt az ötletadó.
Ezek után kezdtük el a meglepetések elkészítését. Egy szeretet-csomag készült, sok meglepetéssel, amelyet a gondolattérképen megjelenített ötletekre alapoztunk. Az ajándékaink: virág a gyerekek tenyér-lenyomatával; fogalmazás az édesanyákról; festmény, ami a gyerekeket ábrázolja édesanyjukkal; az édesanyák, nagymamák megformálása színes gyurmából. Mindezeket egy szívvel, virágokkal díszített csomagba helyeztük. A munka fázisait, riportokat ppt prezentáció keretében a kisdiákok ismertették az anyák napi ünnepségen. Az ünnepi meghívókat a gyerekek készítették el. Alsó tagozatosként számukra a szövegszerkesztő program használata, betűméret választás, a betűk színének változtatása, fotó beillesztése újdonság volt, amit örömmel fogadtak. Az elkészült meghívó a saját alkotásuk lett, része a meglepetésnek. A műsor, az ajándékok, a gyerekek lelkesedése széppé tették a projektet, ahogy az ünnepséget is. A további részletekért és letölthető anyagokért kérjük lépjen be