Színesítené tanóráját? Böngésszen ötlettárainkban!

A Tempus Közalapítvány honlapján működő, bárki számára hozzáférhető módszertani gyűjtemények szerkesztésének gondolatát pályázóink és a műhelymunkáinkon részt vevők adták azzal a gyakori visszajelzéssel, hogy módszereiket szívesen megosztanák szélesebbkörben is a tanár kollégákkal. Az ötletgyűjteményt pedagógusok írják, és pedagógusoknak szól.

Az érdeklődők több min 800 kiváló módszertani ötlet között válogathatnak, a kínálat folyamatosan bővül. Az ötletek kipróbálását, használatát ajánljuk tanórai és tanórán kívüli foglalkozások, illetve projektek keretében is.Milyen motivációs szerepe lehet a Skype-nak az idegennyelv-tanulásban? Hogyan használható a Facebook az irodalomórán? Miképp jelenhet meg a tanulási célokat szolgáló játék és játékosítás (gamification) a tanórákon? Miképp lehet a tanulást támogató eszköz a mobiltelefon a magyarórán?

 A Módszertani Ötletgyűjtemény főként a pályázati programjaink keretében továbbképzésen részt vevő pedagógusok rövid, játékos, érdekes feladatait tartalmazza, melyek jól alkalmazhatók egy-egy tanóra-részlet megtervezésekor, vagy akár mobilitási projektek előkészítésében a felkészítéskor (pl. idegen nyelv, lélektani, kulturális felkészítés, csapatépítés).

 A Digitális Módszertár a tanítási gyakorlatot újszerű, interaktív módszerekkel, a tananyag feldolgozását IKT-eszközökkel megtámogató ötletek gyűjteménye. Olyan, a pedagógiai tervezés és tanulásszervezés tárgykörébe tartozó dokumentumoknak, módszertani ötleteknek ad helyet, melyek a digitális nemzedék interaktív tanulását, tanítását segítik az IKT-eszközök kreatív használatával. Egy-egy hosszabb időtartamú projekt vagy tanóra teljes tervezéséhez segítséget nyújt letölthető segédanyagokkal, illusztrációkkal, vagy akár óratervekkel együtt.

Válogasson kedvére, próbálja ki a gyakorlatokat az osztályteremben!

Írjuk együtt, legyen Ön is módszertáraink ötletadója! A FELTÖLTÉS menüpontban a Feltöltési útmutatót követve adja meg a gyakorlatban bevált, kedvenc módszereit, információit. Az ötletek a választott módszertárba való feltöltést és elfogadást követően megoszthatók, kommentelhetők. 

Miért érdemes regisztrálni a TUDÁSTÁR oldalán?

A www.tka.hu/tudastar oldalon való regisztrációval a következő szolgáltatások érhetők el:

  • a Tudástár / Digitális Módszertárba feltöltött módszertani ötletek teljes tartalma elérhető a regisztrált látogatók számára (regisztráció nélkül csak egy rövid leírás olvasható)
  • a regisztrált látogató a PROFILOM menüpont alatt:
    • ADATAIM: módosíthatja megadott jelszavát és nevét
    • ÖTLETEIM ÉS PONTJAIM: megjelennek feltöltött ötletei és azokért kapható pontok (a pontrendszer kidolgozása folyamatban - a pontrendszer független az aktuális Felhívásoktól!)
    • KEDVENCEIM: megjelölheti az ötletek listájában kedvenceit, melyeket itt listázva megtalál
    • FELIRATKOZÁSAIM: feliratkozhat témakörökre, melynél értesítést kap új ötlet bekerüléséről

 

Mi ez? Kattintson! Info

Részletes keresés itt olvashatja.

A keresés minden esetben a Módszertani ötletgyűjtemény  és a Digitális Módszertár releváns találatait listázza ki, ikonnal jelezve, hogy az ötlet milyen jellegű.

A honlapra látogatók egy egyszerű regisztrációt követően kaphatnak teljes képet a feltöltött ötletekről (pl. a Digitális Módszertár ötleteinek teljes tartalmáról, csatolmányairól); összegyűjthetik kedvenc gyakorlataikat, értékelhetik és megoszthatják azokat, illetve feltölthetik saját ötleteiket.

 

' class="Info floatright">Info

Témakör

Célcsoport

Szükséges IKT eszközök

Kulcskompetencia

A módszer alkalmazásának időtartama

Munkaforma

Keresett kifejezés


MajmoZoo

A MajmoZoo projektben résztvevő kisdiákok azt a célt tűzték ki célul, hogy játékos keretek között minél több információt megtudjanak a ...

2016.08.20.

Készíts hirdetési újságot!

Az élelmiszer- és vegyiáru-eladó diákok csoportokba osztva meghatározott termékcsoportokra fókuszálva ellátogatnak egy boltba, ahol ...

2014.04.22.

Rizikó, világhódító matek társasjáték

Az eredeti Hasbro Rizikó klasszikus stratégiai társasjáték leegyszerűsített játéka. Itt csak 2-3 csapat - az osztály, csapatokra bontva- ...

2014.04.22.

Semmi

A dán botránykönyvet, Janne Teller Semmi című regényét dolgoztam fel 9. évfolyamosokkal és két 10.-es osztállyal. Tabudöntögető témák ...

2014.02.09.

Budapest a térképasztalon- a történelem viharában

A modern, IKT eszközök felhasználásával készült projekt bemutatja Budapest dualizmus kori kiépülésének történetét és digitalizált ...

2014.02.07.

Utazás az időben, avagy kalandozás a magyarokkal

A projekt során a diákok igazi időutazáson vesznek részt, ahol képzeletük és tudásuk segítségével mondákon, legendákon, regéken ...

2017.08.19.

Kutatócsoportok a rengetegben

A kötelező olvasmány feldolgozása mindig nagy kihívás, különösen 8. osztályban. Ezért döntöttem úgy, hogy a 8. évfolyamos tanulók ...

2017.08.19.

Meseerdő

A modern kihívásokra épülő motiváció 3.0 motivációs rendszer, melyben maga a tevékenység az örömforrás, a tevékenység közbeni ...

2017.08.11.

Farsangi témahét egy általános iskolában a digitális történetmesélés módszerének felhasználásával

Kulturális örökségünk része a hagyományőrzés. Napjainkban az intézményesített oktató - nevelő munka során valósulhat meg az az ...

2017.07.20.

Komplex grafomotoros képességfejlesztés

Komplex grafomotoros fejlesztés nagycsoportos korú gyermekek részére IKT-táblán, SMART Notebook programmal készített saját feladatok ...

2016.08.17.

A magára hagyott király Igaz-hamis állítások a Sakkpalotában QR kódokba rejtve

A projekt a Polgár Judit Sakk Alapítvány által létrehozott Sakkpalota Program digitális adaptációja. A sajátos nevelési igényű, integrált...

2016.08.03.

Mi a különbség a sakk és a matt között? Digitális adaptáció a Polgár Judit Sakk Alapítvány által létrehozott Sakkpalota Programból

A projekt a Polgár Judit Sakk Alapítvány által létrehozott Sakkpalota Program digitális adaptációja. A sajátos nevelési igényű, integrált...

2016.07.29.

Nem fáztok, ti téli fák...?

Interaktív tábla és saját tananyag alkalmazása súlyosan-halmozottan sérült gyermekek fejlesztésében. A téli természet bemutatásán, ...

2015.08.19.

Digitális tábla a tehetséggondozásban és szerepe egy szakmai klubdélutánon

Néhány sorban szeretném összefoglalni, hogyan használható a digitális tábla tehetséggondozásra a matematika szakkörön az általános ...

2015.08.18.

"Kalandozás a matematika világában"

Az óra 45 percében a tanulók egy távoli lakatlan sziget felfedezésére indulhatnak. Három hajóval, három csapatban kelnek útra: az ...

2015.08.11.

Különböző csoportmunkák egy tanítási órán belül

Különböző csoport alakítási formák, változatos feladatok és ellenőrzési formák egy tanórán belül. Egy olyan komplex módszertani ...

2015.08.08.

Meseország

Az ötlet egy konkrét projekt. Címe: Meseország. A mesék szerepe a gyermeki életben, a digitális történetmeséléssel támogatott ...

2015.08.04.

Fekete István: Vuk című művéből interaktív tananyag, olvasmánynapló

Tananyag: Interaktív tananyag, Fekete István: Vuk ifjúsági regényéből, olvasmánynapló Oktatási cél: Az olvasás megszerettetése, ...

2014.04.22.

Günter és Hercules

A 9.-esekhez fél év távollét után visszatérve olyan órákat szerettem volna tartani, amelyek róluk szólnak, és melyek létrehozásában, a ...

2014.04.22.

A testnevelés feedbackje IKT-n keresztül

Az alap ötletem, a különböző képességű tanulók terhelhetőségének vizsgálata azonos feltételek mellett egy-egy osztályközösségen ...

2014.04.22.

A sziget, avagy társadalom üvegbura alatt

A mintegy nyolc tanórát felölelő projekt fő célja három sziget témájú regény (Jules Verne: Kétévi vakáció; William Golding: A Legyek ...

2014.01.16.