Tájékoztató az Erasmus+ és Európai Szolidaritási Testület földrengések által érintett pályázói számára

2023.03.22.

Hír | Ifjúság, EU, Szakképzés, Felnőtt tanulás, Nonprofit szervezet, Köznevelés, Felsőoktatás

Az Európai Bizottság tájékoztatása nyomán lehetőség adódik a támogatási szerződések vis maior záradékának alkalmazására a katasztrófa által sújtott törökországi és szíriai területeken.

Mivel a Törökország és Szíria területeit sújtó februári földrengések akadályozhatják vagy ellehetetlenítik az Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület projektek megvalósulását, az Európai Bizottság lehetővé teszi a nemzeti irodák – köztük a program magyarországi koordinálásáért felelős Tempus Közalapítvány – számára a támogatási szerződésekben meghatározott vis maior klauzula alkalmazását a katasztrófa által érintett projektek és mobilitások esetében.

A pályázók elállhatnak a támogatástól, valamint felfüggeszthetik, módosíthatják vagy meghosszabbíthatják a projektjeiket, amennyiben a rendkívüli körülmények lehetetlenné tennék vagy túlságosan megnehezítenék a támogatási szerződésben vállaltak végrehajtását. Amennyiben a támogatási szerződést módosítani szükséges a rendkívüli körülmények miatt, a pályázóknak mihamarabb kérelmet kell benyújtani a nemzeti irodának.

Azok a pályázók, akik vis maior helyzet miatt nem tudják teljesíteni a támogatási szerződésben vállalt intézkedéseket, lehetőséget kapnak az eddigi költségeik eseti alapú elszámolására. Ennek elsődleges módja a rendkívüli támogatás igénylése a részvevőknél felmerülő tényleges költségek megtérítésére, indokolt esetben. Többek között a földrengések területein megvalósuló Erasmus+ és az Európai Szolidaritás Testület mobilitásokban részt vevők hazautazási költségei is elszámolhatók rendkívüli költségként. A másodlagos elszámolási mód az egységköltség-hozzájárulásokon alapuló térítés azon támogatási kategóriák esetében, ahol ez értelmezhető, például megvásárolt, de fel nem használt repülőjegyek esetében.

A nemzeti irodák a fogadó szervezetekkel szoros együttműködésben kiemelt figyelmet fordítanak a Törökországban megvalósuló Erasmus+ és az Európai Szolidaritási Testület mobilitásokra. Amennyiben a mobilitás nem lehetséges vagy nem biztonságos, az Európai Bizottság és a nemzeti irodák azt tanácsolják a pályázóknak, hogy fontolják meg annak elhalasztását vagy átalakítását.

A támogatási szerződés módosításáról szóló kérdéseikkel a Tempus Közalapítvány ügyfélszolgálatához fordulhatnak az érintett pályázók.

Utolsó módosítás: 2023.03.23.