Elindult az Erasmus+ mentorhálózat pilot program!
2024.02.05.
Hír | Szakképzés, Köznevelés
A kezdeményezésben 8 olyan szakember vesz részt mentorként, akik korábban sikeresen valósítottak meg Erasmus+ projekteket és így segíthetik a leendő pályázókat.
A Tempus Közalapítvány 2023. december 6-án tartotta „A tanulás jövője – Együtt a fejlődés útján” című konferenciát, ahol Verses István, az Erasmus+ programigazgatója jelentette be, hogy a 2023 tavaszán elindított Erasmus+ országjárás eredményeként, 2024-ben elindul az Erasmus+ mentorhálózat pilot, amelynek célja, hogy az egyes régiókban, közelebb hozza a programot a köznevelés és szakképzés szereplői számára.
Február elsején indult el az Erasmus+ mentorhálózat pilot programja; a felkért mentorok egy felkészítőn vettek részt és megkezdték a munkát. A pilot nyolc olyan mentorral veszi kezdetét Magyarország különböző régióiban, akik korábban pályázatíróként és megvalósítóként is legalább két sikeresen lezárt Erasmus+ pályázatban vettek részt, így hiteles információt és segítséget tudnak nyújtani a programmal kapcsolatban.
Kezdetben Budapesten, Debrecenben, Egerben, Kaposváron, Monoron, Szegeden, Szombathelyen és Várpalotán kezdi meg működését a hálózat. |
A mentorok feladata, hogy
- segítsenek a köznevelési és szakképzési intézmények munkatársainak eligazodni az Erasmus+ lehetőségei és kihívásai között, növelve ezzel a programra sikeresen pályázók számát,
- segítsék és támogassák a magyarországi közoktatási intézményeket fejlődésükben, a nemzetköziesítésük megteremtésében, illetve annak fejlesztésében,
- támogatást nyújtsanak azon pedagógusoknak és oktatóknak, akik, vágynak a folyamatos fejlődésre.
A hálózat kialakításával a Tempus Közalapítvány, mint az Erasmus+ program magyarországi nemzeti irodája, ösztönözni és segíteni kívánja a magyar oktatás-képzés szereplőit abban, hogy hatékonyan tudjanak részt venni a nemzetköziesítés világában.
„Célunk, hogy az Erasmus+ programot élővé tegyük. Olyan programot hajtsunk végre, amely valóban a pedagógusok, oktatási szakemberek elképzelésein alapul. Természetesen a programnak vannak keretei, de a missziónk az, hogy a kereteken belül úgy alakítsuk a munkát, hogy az legjobban illeszkedjen az igényekhez, segítve ezzel az iskolák, intézmények életét.” –hangsúlyozta Verses István, az Erasmus+ programigazgatója. |
Utolsó módosítás: 2024.02.26.