Elkészült a Bizottság 2024-es évre vonatkozó éves jelentése és a hozzá kapcsolódó országjelentés

2025.12.02.

Ösztöndíj | EU

A jelentések betekintést adnak a 2021-27-es Erasmus+ programidőszak negyedik, egyben középső évének legfontosabb eredményeibe és statisztikáiba.

A 2021-27-es programidőszak

A mobilitás továbbra is az Erasmus+ program kiemelt tevékenysége marad. A 2021-27-es időszakban a közreműködők száma folyamatosan növekedett, a 2024-es év végére a mobilitási tevékenységekben részt vevők száma elérte a 16,7 millió főt (1987 óta).

Fiatalok ülnek körben egymással beszélgetve

Költségvetés

Az Erasmus+ program a korábbi programidőszakok és elődprogramok sikereire építkezve, a mostani hét éves ciklusban is stabilitást és folyamatosságot biztosít, melyben -, illetve a globális kihívások leküzdésében is – kulcsszerepet játszik a program költségvetése.

Az Erasmus+ program büdzséje a 2021-2027-es programszakaszra több mint 26 milliárd eurós keretet biztosít, ami csaknem a kétszerese az előző 7 éves időszak költségvetésének. 2024-ben közel 4 milliárd euró támogatásból valósulhattak meg Erasmus+ projektek.

Az Erasmus+ program főbb eredményei és tevékenységei 2024-ben 

Idővonalon láthatóak az év eseményei

2023-2024 A Készségek Európai Éve

A 2023 májusában elindított kezdeményezés célja az volt, hogy mindenki számára lehetővé tegye az új készségek elsajátítását. A munkavállalók a megfelelő készségek birtokában nemcsak szélesebb körű és minőségibb munkalehetőségekhez juthatnak, de tevékenységükkel növelik a vállalatok versenyképességét, hozzájárulnak a fenntartható gazdasági- és társadalmi növekedéshez, miközben előmozdítják a zöld- és digitális átállást.

Az Európai Év nagy mértékben hozzájárult az Európai Képességfejlesztési Program és a kapcsolódó európai uniós célok végrehajtásához és már 2023-ban is jelentős eredményeket ért el.

A Tempus Közalapítvány további kapcsolódó híreit itt olvashatja:

Ukrajna támogatása 

Az Erasmus+ program továbbra is támogatta azokat a projekteket és kezdeményezéseket, amelyek a háború által sújtott térség támogatására összpontosítva segítették az ukrán fiatalokat, oktatókat és szervezeteket - a program így ismét megmutatta rugalmasságát. 2024-ben 878 projektre kötöttek szerződést ukrán szervezetek bevonásával, valamint több mint 13 600 ukrán állampolgár vett részt mobilitási tevékenységekben. Ezen kívül több más intézkedés mellett, a 2024-es felhívás keretében a felsőoktatási kapacitásépítés és a szakképzési kapacitásépítési intézkedések keretében összesen 20 projektet választottak ki ukrán intézmények részvételével, amelyek az ország újjáépítésével és helyreállításával kapcsolatos témák széles skáláját ölelik fel.

Európa mozgásban 

A kapcsolódó javaslat és a tanácsi ajánlás célja a mobilitási tevékenységek fellendítése volt az oktatás és képzés valamennyi területén, valamint, hogy a kevesebb lehetőséggel rendelkezők, köztük a fogyatékossággal élő személyek aránya is növekedjen a mobilitásban. A legfontosabb elérendő célok közé tartozik, hogy 2030-ra a felsőoktatásban végzettek legalább 23%-a, a szakképzésben végzettek pedig 12%-a szerezzen külföldi mobilitási tapasztalatot. Esélyegyenlőség kapcsán a cél, hogy 2027-re az összes külföldi mobilitási programban részt vevő tanulók között a kevesebb lehetőséggel rendelkezők aránya elérje a 20%-ot.

Az Erasmus+ program értékelése

2024-ben megkezdődött az értékelés második szakasza, amely magában foglalta mind a 2021–2027-es program időközi értékelését, mind az előző, 2014–2020-as program záróértékelését. A konzultációs tevékenységek alkalmával az öt értékelési kritériumot vizsgálták (azaz az Erasmus+ hatékonyságát, eredményességét, koherenciáját, relevanciáját és uniós hozzáadott értékét).

Az értékelés megerősíti, hogy mindkét programgeneráció jelentős európai hozzáadott értéket teremtett az egyének és a szervezetek/intézmények számára, és alapvető szerepet játszott a közös uniós értékek és a közös európai identitás előmozdításában.

A 2024-es év legfontosabb eredményei számokban – európai szinten

3 fiatal sétál mellettük feliratok

  • több mint 34 000 projekt,
  • több mint 85 000 kedvezményezett szervezet,
  • több mint 1,4 millió fő mobilitása,
  • közel mint 265 000 kevesebb lehetőséggel rendelkező résztvevő (az összes résztvevő 18,8%-a).

A szektorokat tekintve 2024-ben is a felsőoktatási területre koncentrálódott a költségvetés legnagyobb része, míg a köznevelés a legtöbb projekttel tartotta a rekordot. A legtöbb tanulmányi célú mobilitásban részt vevő szintén a felsőoktatásban volt.

Résztvevői elégedettség

A mobilitás ideje alatt nő a résztvevők önbizalma, fejlődnek a személyes és szociális készségei, megismernek különböző kultúrákat, személyes és szakmai kapcsolatokat építhetnek ki. Mindezek segítik a foglalkoztathatóságot, az aktív társadalmi részvételt, és a társadalmi befogadást.

A 2024-ben mobilitási tevékenységben részt vettek 96%-a elégedett, vagy nagyon elégedett volt a mobilitásával, és 99% úgy véli, hogy hasznára vált a mobilitásban való részvétele.

Eredmények és statisztikák – Magyarország

Mobilitási projektek

  • a legtöbb mobilitási projekt a köznevelés területén valósult meg.
  • a mobilitási projektek finanszírozásának legnagyobb részét a szakképzés kapta.
  • a legtöbb részt vevő szervezet a szakképzési szektorban volt.

Partnerségi projektek

Növekvő támogatást élvezhetnek a partnerségi projektek (KA2) is az Erasmus+ programon belül, amelyek többek között lehetőséget adnak az intézmények számára tevékenységük minőségének és relevanciájának növelésére, partnerségeik fejlesztésére, jó gyakorlatok megosztására, valamint a szektorok közti együttműködések kialakítására is.  

Magyarországon 2024-ben a legtöbb partnerségi projekt a köznevelési szektorban valósult meg, amíg a legtöbb támogatás a partnerségek esetében a szakképzési szektorba érkezett, a partnerségi projektekben részt vevő szervezetek száma pedig a köznevelési szektorban volt a legmagasabb.

Prioritások

A programidőszak négy prioritása:

2024-ben az Erasmus+ program prioritásai közül a befogadás és sokszínűséghez (41%), valamint a digitális átálláshoz (36%) kapcsolódott a legtöbb projekt. (a partnerségi projektek teljes támogatási összegének tükrében)

Források: 
Az Európai Bizottság Éves Jelentése 2024
Függelék
Országjelentés (Magyarország)

A képek forrása: Európai Bizottság Éves Jelentés 2024

Utolsó módosítás: 2025.12.02.