Pályázatíró szeminárium: Erasmus+ mobilitási projektek a közoktatás és a felnőtt tanulás területén
A pályázatíró szemináriumon olyan projektek tervezésében szeretnénk támogatni az érdeklődő közoktatási intézményeket és bármely intézményt, amely a felnőttoktatás, felnőttkori tanulás terén aktív, amelyek összhangban állnak intézményfejlesztési céljaikkal. Amellett, hogy részletesen ismertetjük a pályázati programot és az abban rejlő szakmai lehetőségeket, konkrétan hasznosítható ötletekkel is segítjük majd a pályázókat. A rendezvény interaktív, az előadások mellett kiscsoportos munkában, közösen gondoljuk át a legfontosabb kérdéseket, ami hazatérve nagyban megkönnyíti majd a pályázatok megírását.Időpont: 2015.01.15.
A rendezvény megtelt, sajnos már nem lehet regisztrálni.
Kérjük, amennyiben érdekelt a témában, jelentkezzen e-mailben a doniz.kovesdy@tpf.hu címen, és amennyiben megfelelő jelentkező összegyűlik, a rendezvényt megismételjük egy másik időpontban.
Megértésüket köszönjük!
Főbb témák:
- az intézményi fejlesztési igények azonosítása
- projektcélok és várt hatások
- a mobilitással összefüggő tevékenységek tervezése (felkészítés, munkaprogram, monitoring)
- a projektek tervezésének pénzügyi vonatkozásai
A szemináriumon elsősorban intézményvezetők és projektkoordinátorok részvételére számítunk, de minden más érdeklődőt is szeretettel várunk.
Helyszín: Tempus Közalapítvány, 1077 Budapest, Kéthly Anna tér 1. Brüsszel terem (6.emelet)
PROGRAM
9:30 -10:00 Regisztráció
10:00-10:10 Megnyitó
10:10-10:40 Az intézményi igények azonosítása
10:40-11:10 Mobilitási projektek (KA1) az Erasmus+ programban (köznevelés)
Mobilitási projektek (KA1) az Erasmus+ programban (felnőttoktatás)
11:10-11:50 Projekttervezés az intézményi fejlesztési területekkel összhangban (köznevelés)
Projekttervezés a szervezeti fejlesztési területekkel összhangban (felnőttoktatás)
11:50-12:30 Szünet
Hasznos tudnivalók és linkek (felnőttoktatás)
12:30–13:10 Mobilitási projektek eredményei és hatása
13:10-13:50 A mobilitás megvalósításának gyakorlati kérdései
A mobilitási projekt felépítése (felnőttoktatás)
13:50-14:00 Szünet
14:00-15:00 Pénzügyi kérdések (köznevelés és felnőttoktatás)
15:00-15:10 A pályázati regisztrációval kapcsolatos tudnivalók (köznevelés és felnőttoktatás)
A rendezvényen való részvétel díjtalan, de előzetes regisztráció szükséges. A jelentkezés határideje: 2015. január 13.
A teljes programon való részvétel esetén a rendezvény beszámítható a pedagógusok évenkénti kötelező továbbképzésébe, amelyről részvételi igazolást állítunk ki a 2011. évi CXC. törvény (a nemzeti köznevelésről) 94.§-a (4) bekezdésének f) pontjában foglaltakhoz kapcsolódó 277/1997 (XII.22.) Kormányrendelet 5.§-a (3) bekezdésének c) pontja alapján. A dokumentumot azon résztvevők számára készítjük el, akik a rendezvény elején és legvégén is aláírták a jelenléti ívet.
Utolsó módosítás: 2015.01.26.
HIBA
Kérjük, töltse ki a kötelező mezőket.
HIBA
Az e-mail cím formátuma nem megfelelő. Kérjük, hogy a mezőbe csak egy e-mail címet írjon, és regisztrációja elküldése előtt győződjön meg róla, hogy a formátum helyes.
HIBA
Ezzel az e-mail címmel már regisztrált rendezvényünkre. A jelentkezés elfogadásáról néhány napon belül e-mailben értesítjük.
Jelentkezését köszönettel megkaptuk, annak elfogadásáról legkésőbb a rendezvényt megelőző héten emailben értesítjük.